Egy hetem stresszei...

2009.10.07. szerda Reggel a Fogászati Klinikán kezdtem a napom.... 7.30. mivel előző este megfájdult a fogam, ezért elküldtek röntgenre. Korán mentem, mert azt tanácsolták legyek ott időben, mert akkor talán nem  kell időpontot kérni. Oda is értem 7.30-ra. Az egészségügyi dolgozók úgy néztek rám, mint a véresrongyra. Elnézést a hasonlatért, de tényleg úgy éreztem magam, mintha hajnál 3-kor állítottam volna oda. Közölték, hogy csak 8.00-tól lehet beadni a papírokat. Gyorsan telefonálnom kellett, hogy nem érek be a munkahelyemre időben. Egy óra várakozás után bejutottam. A nővér úgy nyomta bele a számba a műanyag lapot, hogy a szemem majdnem kiugrott, és ezek után még le is tolt gyorsan,  "úgy nem lesz jó kisasszony, próbálja már meg megtartani rendesen". Persze talán éppen neki is túl sok probléma járta át a gondolatait és elfeledkezett, arról, hogy kedvesen is lehet bánni a betegekkel. Érdekes volt számomra továbbá, hogy a fiatal, tanuló orvosok mosolyogva szólították be a betegeket, olyan segítőkészek és udvariasak voltak. Kérdezem én, hova vész el évek alatt a kedvesség? De az biztos, hogy annál nyomasztóbb és kiszolgáltatottabb érzés nincs, mint orvoshoz menni. Talán ezen közös erővel lehetne segíteni. A fogam továbbra is fáj, csak holnap tudok visszamenni a körzeti orvosomhoz. S ami ennél is rosszabb, a barátom elég messze él tőlem 210 km-re, így nem tudja fogni a kezem, amíg várakozom a fogorvosnál.  Hétvégén esküvőre vagyok hivatalos és félek, hogy a helyzet tovább fog romlani. Az a fogam, amelyik most fáj, ebben az évben lett megcsináltatva 26.000 Ft-ért. Kifizettem érte egy vagyont, mert abban bíztam, hogy talán ott jobb és precízebb ellátást kapok majd. Mint kiderült mégsem így történt. Azért igazságtalan lenne hibáztatnom az orvost, elvégre lehet, hogy mindent elkövetett. A helyzet igazán bosszantó. 

A volt barátom még mindig szeret, és nem akar békén hagyni. Minden lehetőséget megtalál, hogy valamilyen formában találkozzon, vagy beszéljen velem. A közös telefonszámla egy ideális dolog arra, hogy a kapcsolat fennmaradjon továbbra is. Köszönhető ez a szeretett szolgáltatóknak, akik 2 éves hűségnyilatkozatot íratnak alá velünk. Átnéztem a szerződést és sehol nem találtam erre utaló feljegyzést. Felhívtam őket, mert én csak 1 évre emlékeztem. Erre a hölgy felvilágosított, hogy biztosan 2 év. Ekkor kérdeztem, hogy akkor miért nincs benne ez a szerződésben. A válasz annyi volt, hogy külön lapon kellett aláírni. Szóval 25.000 Ft-ot kellene fizetnem, hogy a szerződést felbontsák. Ha váltani szeretnék díjcsomagot az is pénzbe kerül. Nem értem, hogy ha én vagyok az igénylő, ők a SZOLGÁLTATÓK, akkor miért nem az a fontos nekik, hogy elégedett legyen az ügyfelük, és miért nehezítik meg az emberek dolgát. Szóval egy nagy átverés az egész!

Egy jó tanács magamnak és másoknak is. Csak akkor lépj be közös számlacsomagba a pároddal, ha már tudod hogy vele éled le az életed, vagy  tuti, hogy 2 évig együtt fogtok lenni.

A munkahelyemen a szokásos kapkodás és túlórázás.Bevallási időszakok már csak ilyenek. Ezt már megszoktam. Nem is idegesítem magam vele. Még jó, mert akkor már biztos az intenzív osztályon lennék. 

Felhívtam ma a hugomat, már olyan rég beszéltünk. Beszéltem neki a problémáimról, de ő a kaktusz ültetéssel volt elfoglalva. Úgy éreztem nem is figyel rám, nem is érdekli mi van velem. Úgyhogy elköszöntem és annyit mondtam neki, "jól van, akkor jó kaktusz ültetést, szia" és kinyomtam a telefont. És most lelkiismeret furdalásom van egy picit, lehet, hogy őt is éppen bántotta valami, csak nem tudott róla beszélni. Azt hiszem megyek és felhívom, majd a holnap beszámolok az eredményről.

Mindenkinek stresszmentes csütörtököt.

Liamia

Csütörtök 2009. 10. 08. A mai napom sem volt gyomorideg mentes. Igazából nagyon stresszes voltam. Már rosszul indult a napom, s ez kihatással volt mindenre. Elég volt hozzá az, hogy a reggeli kávézós rituálém elmaradt, mivel az előtte nap vásárolt tej megromlott a hűtőben! Mivel tejport nem tartok otthon, (pedig már annyirszor szerettem volna venni, de eddig mindig elmaradt), feketén nem tudom meginni, ezért a kávé megmaradt és vele együtt egy jó kis rosszkedv is. Talán az is közrejátszott, hogy némi félre értésbe keveredtem a barátommal még előző este. Természetesen, ahogyan lenni szokott, másnap nem hívott fel délelőtt telefonon. Azonnal beindulta a kombinálás, és minden rossz eszembe jutott. A beszélgetés központi témája a távolság volt, és hogy milyen megoldást lehetne találni, arra a hogy sokkal többet együtt tudjunk lenni. Én természetesen azt szeretettem volna, ha nem is velem lakna, de 7 napból 6-ot mellette keljek fel. Azt hiszem ez teljesen természetes kívánsága egy 28 éves nőnek. Igazsághoz hozzátartozik, hogy konkrétan nem mondtam ki, hogy szeretném, ha velem élne. S a beszélgetés közben megemlítettem, hogy természetesen szerintem erről még túl korai beszélgetni. És ő azonnal helyeselni kezdett és hogy milyen jól látom a helyzetet. Pedig csak azért mondtam ezt, mert kíváncsi voltam, hogy mit reagál. Tudom, hogy igaz van, de akkor is olyan rosszul esett hallani, hogy ő neki még esze ágában sincs ezen gondolkodni sem. Mert rendben van, hogy a gyakorlati megoldása nem lenne egyszerű, de én beértem volna a gondolatbeli síkon történő kinyilvánításával. Szóval elkönyveltem, hogy nem szeret engem annyira, hogy esetleg megtegye azt a lépést, ami ahhoz kell, hogy együtt éljünk. Egész nap alig beszéltünk, s én estére már nagyon túlgondolkodtam magam. Ami helytelen. Eljött az este és újra beszéltünk. Valahogy éreztem, hogy jobban figyel rám, valószinünek tartottam, hogy talán ő is gondolkodott a dolgon. A beszélgetés közben észrevétlenül eljutottunk oda, hogy kimondta a varázsmondatot. "Igen én is szeretnék veled élni, együtt ébredni minden reggel, együtt elaludni". Talán nem pont így hangzott el, de a lényeg, hogy megtenné, s nekem ez éppen elég volt. Hiszen tisztában vagyok a helyzetünkkel, neki is és nekem is számos kötelezettségem van, ahol meg kell felelnünk. A lényeg, hogy már van közös célunk és ezeket együtt szeretnénk elérni. Érdemes beszélgetni, azt hiszem, s a legjobb, ha azt mondjuk ki, amire gondolunk és nem csak utalunk dolgokra, mert a másik valószínű nem a pozitív értelmében fogja leszűrni a dolgokat, hanem pont az ellenkezőjét. Mint, ahogy kiderült, a barátom azt értelmezte a mondanivalómból, hogy én nem akarom ezt a kapcsolatot. Számomra is érdekes volt azzal szembesülni, hogy a kommunikációmmal bajok vannak.

 

A mai jótanácsom mindenkinek: kommunikáció, beszélgetések, odafigyelés, megértés, szeretet. 

 

Ui: A hugomról annyit, hogy nem hívtam fel azóta sem. Nem azért, mert nem szeretettem volna, hanem nem volt rá időm. Ő sem hívott. Ma ezt mindenképpen pótolom.

Liamia

2009. október 9. péntek

Az utazás napja! Reggel korán keltem, mert még nem pakoltam be teljesen. Minden jól ment, ahhoz képest, hogy nagyon össze kellett magam szedni. A munkahelyemen egyedül voltam! Picit izgultam, hogy mindent meg tudok-e majd csinálni. Sajnos a nagynéném kórházba került, így a következő napokban is én fogom helyettesíteni. Nagyon gyorsan eltelt az idő. Azt gondoltam, hogy 40 perc alatt bőven kiérek a buszállomásra. Ahogy szokott lenni, hatalmas dugó volt a városban. 3 éve lakom Szegeden, de ilyet még nem láttam. A troli lépésben haladt és még egy építkezés szemétszállító autóját is meg kellett várni, amíg felpakolják és elindul. Az órámat néztem másodpercenként, s az idő is nagyon meleg volt. 5 perc volt az indulásig. Időben odaértem és még üdítőt is tudtam venni, amikor váratlan esemény történt. Eredetileg Mohácsig szerettem volna menni, ahogy az a menetrendben szerepel. A pécsi gyors járat Baján, Mohácson és Pécse áll meg. Ugyan ebben az időben indul egy lassú járat is, ami mindenhol megáll. A gyors járatról leszólt a buszsofőr, hogy Baja-Pécs, a többiek menjenek a másik busszal. Hirtelen nem tudtam, hogy most én emlékeztem rosszul, vagy tényleg nem áll meg ez a busz Mohácson. Sok ember fogta a táskáját és átment a másik buszhoz. Nekem azért lett volna fontos, hogy Mohácson szálljak le, mert így oda értünk volna az Életemmel az edzésre, amit mind a ketten annyira szeretünk. Mikor hívtam, nagyon aranyos volt, azt mondta nem baj, akkor nem megyünk edzésre jön értem Pécsre, mert tudta, hogy milyen hosszú a lassú járattal az út. Beletörődtünk a helyzete. Azért valamilyen megnyugtatás féle képpen megkértem, ha haza ér nézzen utána a neten, hogy mégis mi a helyzet ezzel a gyors járattal. 1 óra múlva fel is hívott, hogy a menetrendben benne van, hogy Mohácson megáll. Kicsit megnyugodtam, hogy nem én néztem el a dolgokat, de azért bosszantott is a helyzet, hogy miért közölnek hibás adatot. Baján amikor megálltunk, gondoltam megkérdezem még egyszer a vezetőt, hogy akkor most meg áll Mohácson, vagy nem?! A válasz a következő volt: Egy ember miatt nem szoktunk bemenni Mohácsra, de mivel most itt felszállt egy hölgy a lányával és ők is oda szeretnének menni, így most már akkor mégis csak bemegyek. Azt hittem nem hiszek a fülemnek. Szegeden eleve nem engedte meg hogy aki Mohácsig megy felszálljon, holott benne volt a menetrendben, így hogy mégis lett még 2 fő már bemegy. Arról nem is beszélve, hogy én Pécsig vettem meg a jegyem, így 500 ft-tal többe került az utazásom, és persze Mohácson szálltam le, mert így odaértünk az edzésre. Azért elszomorító, hogy Magyarországon a sofőr dönti el, hogy bemegy, vagy nem. Akkor miért készítenek menetrendet? Mondta a barátom, hogy menjek be és tegyek panaszt, de úgy éreztem, hogy nem ér nekem annyit, hogy időt és energiát pazaroljak erre a dologra, arról nem is beszélve, hogy biztosan még jobban felidegesítettem volna magam. Talán azokért az emberekért talán meg tehettem volna, akik átszálltak a másik buszra és végig álltak 2,5 órát. Azt sem értem, hogy miért engedik, hogy álló utasok legyenek egy olyan távolsági buszon, amelyik 4 órát közlekedik. Nincs külön állóhelyjegy! Ugyan annyit kell fizetni ha állok és ha ülök is. Arról nem is beszélek, hogy mennyire balesetveszélyes. A lényeg, hogy szerencsésen megérkeztem és csak reménykedni tudok, hogy ez a helyzet egyszer majd jobb lesz.

Az biztos, hogy az utazás nagyon stresszes, legalábbis nekem. Egész nap attól félek, hogy nem érem el a buszt, nem lesz helyem. Próbál az ember felkészülni mindenre, de ahogy a fent írt sorok mutatják, mindig közbe jöhet valami. 

Liamia

Örömhírrel szolgálhatok! A hétvégén nem történt semmilyen stresszes dolog. Pedig a párommal esküvőre voltunk hivatalosak, a készülődés és az ezt körülvevő általános viselkedések arra adtak volna lehetőséget, hogy ideges legyek, de nem ez történt. Most, hogy így írok ezekről az érzésekről, tényleg érdekesnek találom. Már csak azért is, mert amikor kislány voltam nálunk örökké vita volt egy ilyen esemény előtt. Akkor is, ha jöttek hozzánk, akkor is ha mentünk valahova. Zoliéknál teljesen otthon éreztem magam és minden olyan szépen sikerült, s eszembe se jutott idegeskedni. Talán lehet egy kicsit tudatosan tettem mindezt, de megérte. Nagyon jól éreztem magam, s megkaptam életem legszebb és legromantikusabb mondatát a páromtól:  "Most éreztem először úgy igazán, hogy mi ketten összetartozunk"

Azt hiszem egy ilyen mondat után, lehet eső, lehet hó, még a 4 órás hazaút sem okozott gyomorgörcsöt! Tudom, hogy a stresszeimről kellett volna írnom, de fontosnak tartottam azt is megörökíteni, hogy vannak olyan napok, órák, percek az ember életében, amikor elmondhatja, hogy stresszmentes. Kívánom mindenkinek, hogy sok ilyen percben, órában, napban legyen részes.

Liamia

2009. október 12. Hétfő

Mikor felkeltem már tudtam, hogy nagyon hosszú napom lesz, a helyettesítés és az iskolai dolgok feltorlódása lassan cselekvésre késztet. Valamit valamiért.... szól a mondás! A kellemes hétvége után ugyan nem törvényszerű, de várható egy hajtós szürke hét. Az időjárás sem kedvez az idegrendszeremnek, de valahogy hétfőn reggel még arra is lusta vagyok, hogy idegeskedjek. Ez nagy szerencse, mert a szokásos reggeli szétszórtságom meghozta az eredményét. Reggeli vásárlása közben már a pénztárnál álltam, amikor kerestem a pénztárcámat, azonnal eszembe jutott, hogy a másik kabátom zsebébe felejtettem, de nem idegeskedtem, mert tudtam, hogy a kártyámon van némi kis pénz, ami biztosan elég lesz. Ahogy az okmányaim között kutatok rádöbbentem hogy a kártyám is a pénztárcámban maradt. Elszomorodtam és közöltem a pénztáros hölgyel, hogy elnézést kérek de minden fonos dolgomat otthon hagytam, többek között a létező összes pénzem. Mondanom sem kell milyen arcok néztek végig rajtam. Volt, aki sajnált, volt aki már szigorúan értékelt, s volt aki kinevetett, s talán olyan is aki már járt így! Nem is az volt a legbosszantóbb a dologban, hogy éhen fogok maradni, hanem, hogy most mit gondolnak rólam az emberek, függetlenül attól, hogy ugyan senkit nem ismertem, de akkor is ez baromi ciki. Lesütött tekintettel eljöttem, és utána már azon idegeskedtem, hogy éhen fogok halni. Már csak azért is mert tudtam, hogy este 8 óránál hamarabb nem fogok hazaérni. Azért az élet szépsége, hogy mindig van remény és megoldás. Ugyanis megkaptam a fizetésem, így tudtam vásárolni némi ételt. Az élet másik oldala pedig az, hogy amikor hozzá kezdtem volna elfogyasztani az ebédemet mindig akkor jött ügyfél. 16 óra volt, amikor le tudtam ülni és reggeliztem, ebédeltem, uzsonáztam egyszerre! Nagyon gyorsan eltelt a nap, így időm se volt stresszelni, azért remélem többet ilyet nem hozok össze! A legrosszabb mégis a mai napban az időjárás! Este mentem haza és majdnem megfagytam! Ezt is elég nehezen lehet ám bírni, hogy egyszer elviselhetetlenül meleg fülledt idő van, utána pedig nagykabát és sapka! Nem csoda hogy az emberek idegesek, nyugtalanok, feszültek. Van egy nagyon jó barátom, aki megteheti, hogy lazán fogja fel az életet. Ő szokta nekem mondani, hogy ne stresszelj, mert attól nem lesz jobb! És azt hiszem igaza van. Nem tehetünk mást, mint megpróbálunk tudatosan és stresszmentesen élni. Persze az élet tele van meglepetésekkel jókkal és rosszakkal egyaránt. Ha még van egy kis humorérzékünk, akkor erre nyugodtan mondhatjuk, hogy:

hiszen ez az élet szépsége!

2009. október 13. kedd

A szürke időjárás átjárta a hangulatom, de igyekeztem leküzdeni mindenféle technikával. Egész nap zenét hallgattam, és reggelire almás rétest ettem. Gyorsan eltelt a nap, s már csak az edzés volt hátra. Gondoltam, hogy hideg lesz, ezért felvettem a meleg kabátomat. Különösen oda kell figyelnem az öltözködésre, mivel edzés után nagyon megizzadok, s nem hiányzik egy újabb megfázás. De hiába a legmelegebb kabát is kihül fél óra várakozás után. Igen fél órát kellett állnom egy buszmegállóban, mert egyszerűen másképp nem tudok hazajutni. Pont az orrom előtt ment el a 90-es busz. A következő buszok indulnak utána 21.40-kor a 84-es és a 90F-es. Csak azt nem értem, hogy miért egy időben indul, mikor egy felé mennek, s fél óráig egy busz sem téved véletlenül sem arra. A másik megoldás a 9-es troli lenne, de azzal át kell utaznom az egész városon, s akkor ugyan ott vagyok, ahol a busszal. Talán annyival jobb, hogy nem a hidegben kell kint állnom. Tehát akár hogyan is igyekszem este tíz óránál hamarabb nem tudok hazaérni. Nagyon mérges voltam és ideges is, mert már nagyon fáradt voltam és az hogy még a hideg szél az arcomba fújta az esőt, az maga volt a rémálom. Az edzőteremtől elvileg 10 percre lakom, mégis 45 percre van szükségem ahhoz, hogy tömegközlekedéssel haza tudjak menni, ha éppen nem érem el az előző buszt. Ahhoz viszont, hogy elérjem az előző járatot, nagyon gyorsan kell öltöznöm edzés után és az is idegesítő. Az egész napos rohanás után nem hiányzik, hogy még este is kapkodjak, igyekezzek. Szeretnék nyugodtan hazaérni. Nem tehetek mást mint beletörődöm, vagy sietek. De az biztos, hogy idegesítő a helyzet. És persze mérges vagyok, hogy miért nincs autóm. Mennyivel egyszerűbb lenne és könnyebb.  Bár erről azt hiszem sok mindenkinek más a véleménye, mert amennyi előnye van egy autónak, annyi hátránya is.

Reménykedem abban, hogy Szeged városa fejleszti majd a tömegközlekedést. Addig is mindenkinek jó busz, villamos, és troli várást kívánok ebben a borzalmas hideg és rideg időben.

Liamia

2009. október 14. szerda

Biztosan volt már mindenkinek olyan napja, hogy minden elektromos gép bosszantó hadműveletet indított ellene. A győztes a számítógép lett. Szerettem volna befejezni eltervezett munkám, de a technika közbe szólt. S tudjuk jól, hogy mindig a legrosszabbkor romlik el ami elromolhat. Beírtam az oldalam webcímét, s a nagy fehérségen kívül semmi más nem jelent meg. Próbáltam minden féle okos dolgot elkövetni, melyekről a legtöbb informatikus barátom úgy vélekedik, hogy jobb lett volna ha inkább nem teszek semmit. Ide-oda egy-két "be x-elés" újraindítás, s a helyzet változatlan. Egyre pirosabb lett a fejem, mivel egész heti munkám elvesztése állt fennt. S végig gondoltam mi tévő lehetnék. Tisztában voltam vele, hogy hiába is élek jelzéssel az illetékes felé, a munka alól nem tudom majd kihúzni magam. Nem mintha nem szeretnék dolgozni, de kétszer azért az már nekem is sok lenne. A határidő is nagyon sürgetett, még egy hét stresszmegfigyelés már nem fért volna bele. Mérges voltam és bosszankodtam, hogy legalábblehetett volna annyi eszem, hogy kinyomtatom, vagy megírom más formában és mentést készítek. Természetesen ezt azóta sem tettem meg, de azt hiszem ennek most jött el az ideje. Már kezdtem beletörődni, hogy 5 oldalas beadandó írásával fogom tölteni a várva várt hétvégémet, melynek súlya sziklaként nehezedett rám. Idegességemben számos plusz és értelmetlen feladatot csináltam magamnak, egyszerűen nem tudtam koncentrálni semmire sem normálisan. Valahogy meg kellett nyugtatnom magam, mert már kezdtem a klinikai stressz állapotába kerülni. Arra gondoltam, hogy biztosan csak valamilyen karbantartást végeznek az oldalon és holnapra minden rendbe jön majd. Pozitív gondolkodás pozitív eredmény hoz. Estére helyre állt a rendszer és tudtam folytatni a munkámat. 

Nagyon örültem, hogy ezt a feladatot választottam, érdekes, hogy az ember úgy önmagától nem igazán gondolja át a problémáit, az aktuális történéseket. Azt hiszem minden embernek ajánlanám, hogy a nap végén készítsen egy naplót, amelyben leírja mi történt vele. Ha nem is teszi meg írásban, már az is elég ha csak végig gondolja a napját egy kicsit tudatosan. Az önismeret nagyon fontos dolog,. Ahhoz, hogy tudjunk boldogulni a nagy világban, a munkahelyünkön a párkapcsolatunkban legelőször is önmagnkat kell megismernünk. Ez alatt a hét alatt szembesültem azokkal a dolgokkal, amelyek konfliktust és stressz helyzetet teremtenek számomra. Egy kis odafigyeléssel nagyon sok kellemetlen és egészségtelen helyzetet tudunk elkerülni. A stessz helyzetek, a konfliktusok fontos szerepet játszanak életünkben, de csak addig, amíg egészséges keretek között marad.

Tisztában vagyok vele, hogy ebben a rohanó világban, ahol azért küzdenek családok, hogy ne halljanak éhen, a tudatosságról és keretek között maradásról beszélni nem lehet, éppen ezért kérek mindenkit arra, hogy próbálja meg értékelni azt ami jó van az életében és a nehéz helyzeteket pedig, ha egyedül nem megy akkor segítséggel, de próbálja megoldani és nem csak elmenekülni a probléma elől.

S akik olvassák ezt az írásomat, azokat arra kérem, hogy ha még ma nem mondták a szeretteiknek, hogy SZERETIK őket, akkor tegyék meg!

Liamia

 elképzelhetőnek tartom, hogy tovább folytatom majd blogomat...... ajánlom mindenkinek! Liamia

 DÜH                      FÉLELEM             KONFLIKTUS      MAGÁNY

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

A VÁLASZTÁS A TE KEZEDBEN VAN........

LIAMIA